A Flare Audio -t 2010 -ben alapították egy ház hátsó udvarán. Miután az alapító bizonyította alkalmasságát a hangtechnika területén (saját tervezésű hangrendszert épített), áthelyezte az üzletét egy kis raktárba Lancing-be (Egyesült Királyság), és a Flare csapat 1 főről 6 -ra „emelkedett”.
Eleinte a hangszórókat stúdió és élő zenéhez készítették. Ezen hangszóró szettek építése és tesztelése nehézkes feladatnak bizonyult – a lakott terület miatt nem szerették volna felébreszteni a szomszédokat. Még szerencse, hogy ez a hely is kicsinek bizonyult egy idő után, s egy nagyobb raktárba kellett költözniük. Az új hely már meghozta a változásokat. Ezen a helyen találták ki az első szabadalmaikat és elkezdtek nagyobb hangsúlyt fektetni a rezonancia (torzítás) csökkentésére a hangtechnikai eszközeikben.
Két fő fejlesztési területük volt:
1. Space – rezonanciaellenes tömörítési technológia
2. Vortex – Nyomásoldó kipufogó technológia (saját fejlesztésű „végtelen terelőlemez”).
A Flare Audio csapata ezek után szeretett volna egy lépést tenni a fogyasztói audio világ felé. Biztosak voltak abban, hogy az általuk létrehozott technológiáikat miniatürizálni tudják, ezért 2015 -ben tömegfinanszírozási kampány révén elindították az első fülhallgatók gyártását egyszerű felhasználásra. Ezek nagyon jól beváltak és az első nagyobb támogatások segítségével nekikezdtek az igazán nagy füldugó tömeggyártásba.
Azóta rengeteg partnerük lett a világon – több, mint 186 országban rendelhető a füldugó. A kis, 6 főből álló csapat 20 főre emelkedett.
Továbbra is céluk az új és fejlett hangtechnológiák kifejlesztése, amelyek javítják és védik a felhasználói hangzás élményét.
A ZAJ a Flare füldugó „ellensége”. Eltökélt szándéka a cégnek, hogy a lehető legkisebbre tudják csökkenteni a zavaró hangokat. Hiszik, hogy minél kisebb a torzítás, annál jobb a kapcsolata a felhasználónak a zenével.
Küldetésük, hogy tökéletesítsék a hangszórókat, fülhallgatókat, fejhallgatókat, füldugókat és minden más típusú hangot előállító, erősítő vagy védő eszközt a fülünk számára.
forrás: flareaudio.com